![]() Tekintse meg a nagy képet |
TEMPLOMOK MAGYARORSZÁGON - ANGOL (CHURCHES IN HUNGARY) |
|
|
Ár:
5 990 Ft
|
||
| Tegye fel kérdését a termékről | ||
A kötet célja az istenhit házainak újszerű bemutatása a magyarországi műemlékek sorában. Az eddigi feldolgozások egy-egy történelmi kort vagy egy-egy vallás, irányzat templomait vették figyelembe, a katolikus, református, evangélikus, görögkeleti vagy zsidó templomokat, a barokkot, a román kort és így tovább. A művészettörténeti és fotóművészeti szempontból egyaránt a szakma legismertebb képviselői által készített mű egyetlen dolgot tart szem előtt: az adott műemlék szépségét és jelentőségét a magyar művelődéstörténetben, a magyar múlt osztatlan egészében.A könyvet Marosi Ernő Szakrális építészet Magyarországon című tanulmánya vezeti be, korabeli fekete-fehér metszetekkel, rajzokkal, a történelmi Magyarország területéről, majd a mai országhatárokon belül található mintegy 75 legfontosabb és legszebb templom képi és szöveges bemutatása következik tájegységenként, északnyugatról délkelet felé haladva. Szelényi Károly, Mudrák Attila és Kispál Attila gyönyörű felvételeivel, Dercsényi Baláz |
||
|
Hozzáférhetőség
Rendelhető |
||
Utoljára megtekintett termékek
- ROMEO AND JANE (Kategória: IDEGENNYELVŰ - ANGOL)
- MAGYARORSZÁG - ANGOL (MERHÁVIA) (Kategória: IDEGENNYELVŰ - ANGOL)
- MAGYAR KIRÁLYI VÁROSOK - ANGOL (HUNGARIAN ROYAL CITIES) (Kategória: IDEGENNYELVŰ - ANGOL)
- MAGYAR BOROK ÉS BORVIDÉKEK - ANGOL (HUNGARIAN WINES AND WINE R (Kategória: IDEGENNYELVŰ - ANGOL)
- HUNGARY - A COUNTRY SET IN TIME (MAGYARORSZÁG) (Kategória: IDEGENNYELVŰ - ANGOL)



















